Kész hát az Oltár, ’s készen az Áldozat,
Mellyet fogadtam. Tartsd meg amazt, dicsö
Nagy Isten Aszszony, szent Barátság;
Ezt pedig égi tüzed szikrája
Emészsze füstté! Helytelen a’ panasz,
Hogy a barátság Aszszonya el hagyá
Földünket, itt jár ő közöttünk,
Itt vagyon ő, de csak az találja,
(Mivel csak annak nyitja fel a’ gyönyör’
Forrása méhét) a’ ki nem a’ világ
Lármái közt, hanem tulajdon
Szíve körül tapogatja ötet.
Ne is vegyen rá semmi sem, óh kegyes!
Hogy meg tagadván Isteni rangodat,
Vagy a’ kegyetlent lelkesítsed,
Vagy czudarokra pazárld segéded’.
(Forrás: Ungvár-Németi Szabó László versei – Pest, 1816.)
↧
Ungvár-Németi Szabó László: A’ barátsághoz
↧